Most felejts el egy percre mindent, amit gondolsz a MŰVÉSZEKRŐL és az Eszterekről!
Hadd mondjam el azt, amit én tapasztaltam a minap a Szalonomban!

2022. március 5. reggel 10 órakor megnyitottam a Művész Teázót az emeleti kék Szalonban.
Rövid beugró játékkal kezdtünk.
Ki honnan érkezett, mióta készül a mai rendezvényre?
Rum, Tököl, Szigethalom, Áporka, Törökbálint, ‘Miklós; tegnap és 25 év válaszokkal.
Ünnepélyes gondolatokkal, áldással, könnyeimmel küszködve a meghatottságtól, hogy:
IGEN!
SIKERÜLT!
LÉTREJÖTT!
MEGCSINÁLTAM!
Átvágtam a nemzeti színű szalagot, amiből mindenki kapott egy darabot.

Kálmán Anasztázia író és festő Művésznő megjelenésre váró regényéből olvasott fel nekünk.

Mi fog meg a történetben és az írónőben?

Íme:

Hét óra negyvenöt. Már rég itt kellene lennie annak az átkozott busznak. Ráadásul a nyirkos idő mellé még hideg is társul. Fel kellett volna vennem még egy pulcsit. Mindig, mikor várakozom valamire, el szokott tévedni a gondolatom. Kalandozik, cikázik, új helyeket talál fel és megleli mindazt, ami izgalmat és libabőrösséget vált ki belőlem. Köd van. Ennek nagyon örülök, ugyanis rendkívül szeretem az ilyen időt. A félhomály rejteke kiváló esélyt ad, az emberek számára láthatatlan lények megjelenéséhez. A földig ereszkedő felhők gomolyai között megbúvó alakok, míg másoknak csak árnyékok, nekem csodák. Viszont ezek csupán a képzeletemben léteznek. Mióta csak az eszemet tudom, szeretek olyan dolgokról fantáziálni, amik nincsenek a valóságban. Ez valahogy színek sokaságát csempészi be a monoton hétköznapokba, megfényesítve evvel a szüntelen előre gördülő idő egyhangú folyását. Tudom, hogy ha ezt a felszínre hoznám és világba kürtölném, az emberek nem értenének meg. Ők sokkal inkább szeretnek elsüllyedni a biztos állandóságban, mintsem kilépni a bizonytalanságba és tapasztalni valamit, amit még senki sem érzett azelőtt. Így hát csendben élvezem az elmém által teremtett világot. Félreértés ne essék, nem zavarna ha titkos szenvedélyemről tudnának az emberek. Ha furának hívnának, én csak vállat vonnék. Legyek hát fura, ha ez a szó avval jár, hogy jól érzem magam! Senki nem tudna rávenni arra, hogy gátat szabjanak a képzeletem által biztosított káprázatnak. Hiszen élvezem az egészet. Ez már az részemmé vált. Tegnap például, egy hosszú és monoton bevásárló körúton kellett részt vennem. Az unatkozás helyett viszont rendkívül jól szórakoztam. Ezt nem a giccses boltoknak és kirakatoknak köszönhettem. Sokkal inkább egy bolyhos rákféle élőlénynek, ami alulról csipkedte a ruhákat. Máshol, egy aprónak tűnő lény gáncsolta sorra, hosszú lába kinyújtásával az arra járókat, amiben valamennyien megbotlottak. Minden alkalommal jót nevettem az értetlen arcokon, evvel viszont sok mérges pillantást érdemeltem ki. Ezután, számomra meglepően, a kis lila lény pacsit adott nekem. Karja messzire nyúlt, tenyere apró, míg ujjai gömbölydedek voltak. Teste bab alakú volt, hosszú, nyurga végtagokkal. Volt idő, mikor nem ment ilyen jól a misztikus lények kitalálása. Erősen kellett koncentrálnom, hogy meglássak egyet valahol. Mára már, szinte maguktól bukkannak fel ezek a különös kitalációk mindenfelé. Most, ha körbenézek, rengeteg ilyen lényt látok. Ott lógnak az oszlopokon, autókban gyűlnek össze, az égen repülve szállnak el a fejem felett, lábam mellett gurulnak el, az árkokban csücsülnek, bokrokban bujkálnak vagy éppen valaki vállán pihennek meg. Senkinek sem árultam el, hogy ilyen élénk fantáziával áldottak meg. Magányos perceimben viszont nagyon hálás vagyok érte. Ugyanis az emberekkel nem jövök ki valami jól. Akár unalmasnak is mondhatjuk őket, hiszen főként telefonokkal, önmagukkal, vagy a rohanással vannak elfoglalva. Van, aki szándékosan tartja tőlem a távolságot, mivel e-szempontból kilógok a sorból. Szerencsére így is akad egy barátnőm, akivel szívesen töltöm az időt. Ő az egyetlen általam ismert ember, aki nem lehajtott fejjel sétál végig az utcán telefonját nyomkodva, hanem a tájban gyönyörködik. Ez az egyik oka, hogy olyan jól kijövünk egymással. A korábban elmondottak miatt nincsen párom. Volt részem randevúkban, de kis idő elteltével sosem nem az előttem ülő fiúra figyeltem, hanem a hajába játszó bogár méretű színes golyókra vagy éppen a pincéreket kergető mikró nagyságú és formájú kék bárányokra. Ezeket a találkozókat Lili barátnőm szervezte, így az illetlen viselkedésem miatt mindig kaptam tőle a fejemre. Az emlék miatt kicsit megborzongtam majd összeráncolt szemmel néztem körül. A mindennapos dugó helyét ma szokatlan autó hiány váltotta fel. Nem csak a főváros felé nincsen forgalom, még onnan se jön senki. Talán ünnepnap van? Esélytelen. Lehet, hogy baleset volt? Bár, akkor csak még nagyobb lenne a kocsisor. Ezen komolyabban elgondolkoztam. Mígnem megláttam a távolból, a ködtakarásából érkező autóbuszt közeledését. Hunyorítok. Csak az alakját lehet kivenni a homályban. Miért nem ég a lámpája? Még a tompított fényszórója sincs felkapcsolva, nemhogy a ködlámpa, pedig kötelező! Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy mindkettő kiégett. Néha olyan régi buszokat küldenek, hogy már az meglepő, ha nem esik szét az utas alatt. Arról nem beszélve, hogy milyen hangosan puffog a motorja. Na álljunk meg egy pillanatra! Ez a busz csendes. Lehet, hogy nem is a busz közeledik? Akkor várhatok tovább.

Engem két ponton érintett meg leginkább a történet:
fura vagyok és hogy kilógok a sorból.

Ezzel indítottam a beszélgetést, ami olyan parázs gondolattengerbe merített minket, /sziporkáztunk/ hogy csak pislogtam, szemeimet, füleimet élesítettem, elmémet palléroztam, hogy le ne maradjak valami értékesről.
A vendégek közül többen is írnak, sőt egyikük elhatározta, hogy mától újra írni fog.
Olyan szavak röpködtek, hogy karakter, mélység, szerkezetváltoztatás. Mi a folytatás?…. Csodálatos volt megélni azt az emberi ERŐTERET, ami mozgásba lendült néhány perc alatt. Az élmény páratlan, feledhetetlen, és mindenképpen folytatásra vár.
Ajánlás, sőt művész jelentkező is érkezett az áprilisi Teázóba.

Zárásként festett hálaköveket választottunk magunknak, amiknek segítségével elmondtunk 3 dolgot, amiért most, vagy általában hálát érzünk. Rajtam kívül mindenki megtartotta a köveket, tehát kő kövön nem maradt.

Légy Te is lenyűgöző, vagy gyere el a következő Művész Teázóba és hagyd magad lehengerelni érdekfeszítő 60 percig, hiszen itt szempillantás alatt is megváltozhat az életed, inspirációt kapsz, gazdagodhatsz, Magadra találhatsz, kibontakozhatsz, Barátokra, mosolyra fakadhatsz!

Szeretettel várlak:
Eszter