A jóságról

Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét.
Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán.
Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád.
Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.
Weöres Sándor

 

Mai ima

Miért van az, hogy magamról elfelejtkezem?
Élem-élem az életem és nem találom benne a helyem.
Fontos nekem, hogy körülöttem mindenki boldog legyen,
kicsi és nagy egyaránt örömre leljen.
Eközben észre sem veszem,
hogy bennem egy hatalmas űr keletkezett.
A legfontosabbról és önmagamról elfordítottam a szemem,
s nem is vettem észre, hogy üressé vált a szívem.
Testem feszeng, lelkem remeg.
Ki a megoldás? Most mit tegyek?
Keresem, nem lelem.
Megállok némán, csendesen,
összeteszem két kezem,
gyertyát gyújtok lelkesen.
Ekkor az ÉLET újra megjelen,
megszólít: “én mindig itt vagyok veled”.
Közben hozzám bújik Kedvesem,
ez hát a szerelem, sőt ez a kegyelem.
Köszönöm törékeny, mégis értékes életem.
Az áldást, melyet megélek többé nem feledem,
hálás leszek neked örökké Mesterem.
Úgy legyen, ámen.

Ágaskodsz. Nyújtózol az ég felé. Kitárulsz.
Olyan természetes, önfeledt ez a mozdulat –
ha fáradt vagy, ha korán vagy nehezen ébredsz.
Állsz a szobádban az ablak előtt.
Homályos a reggel, összefolynak a gondolatok.
Jó kinyújtózni,
érezni a testedben áramló új erőt, amelyet kérsz,
újra kérsz a mai napra: erőt a jó gondolatokhoz,
helyes döntésekhez.
Erőt igaz mozdulatokhoz, nehéz lépésekhez.
Szavakat, figyelmet, békét.
A föld fölött fölfelé mozdul az élet. Hív a magasság.
A lét szent törvénye ez: fölfelé.
Mozdul benned is.
Sóvárgás, félszeg igyekezet. Álmok. Célok. Utak.
Kutatod magadban a „fölfelé” hívó szót, a titkot,
amely nem enged belesüppedni a köznapiba,
az egykedvűség kényelmébe, a mozdulatlanságba.
Sóvárgásod hív az Ajándékhoz.
Esendőséged a Biztonsághoz.
A bűn a bocsánathoz, hang a csöndhöz, szomjazásod a vízhez.
Töredékességed hív a teljességhez.
Kis növendékfa vagy a kert végében.
Lombtalan, csonka ágaidat nyújtod magasba.
Ez vagy. Ilyen vagy. Gyönyörű.
A Magasságos meghívottja vagy. „Fölfelé” élő ember.
Valahol helyed van a világban.
Kitárt, üres kezedet nyújtod a magasba. Ember vagy. Ilyen vagy. Gyönyörű.
Emberség: ember s ég. Szétbomlik a szó. Üzen. Mert ember vagy.
Ember lehetsz, aki kapcsolatban van az éggel. Az ég lehajol hozzád, és fölemel.
Ő, az emberré lett, emberséges Isten lehajol hozzád, és fölemel magához.
Tiéd közelségének ünnepe, gazdagságot adó öröme.
Tiéd a hívás, a szó, amely újra hangzik, amely fölfelé emel.

Egyedül vagyok Uram, a világban,
Magányos idegen a zajló sokaságban.
Barátok között is társtalan állok,
támasz nélkül, ha bűnnel csatázok.
Emberekre vágyom, Uram, hisz lelkem köztük ébred,
ám nyugtalan, mert nem lel csöndességet.
Irgalmas Isten, mindnyájunk barátja,
Tebenned teljesül bensőmnek vágya,
közellétedben lelek csak nyugalmat
naponta, míg az élet gondja zaklat.
Sokaságban vagy elhagyott helyen
őrizz mindig-magadnak, Istenem.
Ez legyen az utunk, ami végül Tied:
hadd jussak Hozzád egyre közelebb,
hadd érezzem, hogy itt vagy, velem vagy s én Veled!

(Ismeretlen indiai költő imája, fordította: Tóth Sándor)