Változás

A változatosság gyönyörködtet, az állandóság biztonságot ad, ezért jó, ha megtaláljuk a kettő közötti egyensúlyt.

 „Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!”
Mark Twain

Azt vallom, hogy mindannyian élő reklámfelületként járunk-kelünk a világban, megjelenik rajtunk az, ami bennünk van. Fontos a harmónia. Mivel környezetünkkel folyamatos kölcsönhatásban vagyunk, alapos megfontolást igényel, hogy kivel, mivel, hogyan, milyen körülmények között töltjük napjainkat, életünket, hiszen a találkozások változást okoznak mindannyiunkban.

Munka

Kislányként arra gondoltam: „Jaj, nehogy unalmas, egyhangú legyen az életem!” Változatos, színes, érdekes életre vágytam, ami sikerült. Munkámban – iskolavédőnőként dolgozom egy 800 fős általános iskolában –, ugyan éves munkaterv alapján haladunk, mégis a teljes rugalmasságra, felkészültségre van szükségem, hiszen előre kiszámíthatatlanok a rosszullétek, balesetek, sérülések. Sokan és sokféle módon igénylik a jelenlétemet – testi, lelki bajok, konfliktushelyzetek esetén. Az ezekben való helytállást, kihívásként élem meg: előfordult, hogy egyszerre több helyen is kellett volna segíteni. Ilyenkor a gyors döntés jó felismerést igényelt tőlem, ami életet menthet.

Sport

Szabadidőmben is szeretem a változatosságot. Visszatekintve, nem volt két egyforma napom. Evezek, úszom, edzőteremben erősítek, biciklizem, túrázom, sétálok, táncolok, rollerezem, tollasozom, fallabdázom, énekelek és rendszeresen találkozom a barátaimmal, rokonaimmal közös sportolásra.

Otthon-édes otthon

A házat, amelyben élünk, mi építettük fel 1989-91-ig. Akkor fehér falak, barna ajtók, ablakok voltak. Mostanra minden helyiség más-más színt kapott, a folyosót unokahúgom festményei teszik változatossá. A kertben is évről évre változik a kép. Udvarunk közepén nagy füves rész terül el,  virágokkal konyhakerti növényekkel, tujafákkal, fenyőkkel és évelő bokrokkal szegélyezve.

Ruhatáramban két  évtizedig a narancssárga szín dominált, amit tavaly óta – nem tudom, hogy miért – a piros váltott. Színes, virágos, csíkos, kockás és halvány árnyalatú öltözéket hordok.

Boldog, teljes élet

A változás a fejlődés mozgatója, az állandóság pedig tehermentesít, mindkettőre szükség van egyensúlyunk fenntartásához. A biztos munkahely, otthonunk, családunk, erőforrást jelentenek.

Személyiségünk rejtett tartalékainak felfedezésében nagy szerepet játszanak barátaink, családunk, önismeretünk. Korlátaink és lehetőségeink végtelen tárháza áll előttünk. Ezeket felismerve egyre színesebb, változatosabb, mélyebb és talán TELJES ÉLET-et élhetünk.

Tiszta szívből kívánom azt, hogy legyen bátorságod ehhez a vállalkozáshoz, a változáshoz, így garantáltan boldogabb leszel.

„Úgy döntöttem, hogy boldog leszek, mert az nagyon egészséges.”
Voltaire

 

Érdekel a véleményed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.