Légy Te is színes egyéniség!

 

Kinőni a szürkeségből

Kinőni a szürkeségből, ez az én nagy álmom!
Problémák közt, gondok között helyem nem találom.
Ez az élet rólam szóljon, ne csak mindig másról!

Nevetésről, vidámságról, huncut kacagásról!
Nem állok hát be a sorba, hol sok birka béget,
hol az élet rabszolgaság, s hamarabb ér véget!
Vágyaimat megélhetem akadályok nélkül,
kinövök a szürkeségből, s boldog leszek végül!

Azt javaslom, te se akarj szomorúan élni!
Ha akarod, tudok neked napfényről mesélni.
Nézd csak, milyen csodálatos a Nap ragyogása,
hadd legyen hát a mi lelkünk tökéletes mása!
Mindig csak a mában élek, nem húz vissza múltam,
elfelejtem, ami bántott, azokból tanultam!
Mindenkinek megbocsátok, aki régen bántott,
haragomat úgy vetem le, mint egy nagykabátot.

Nem irigylek soha senkit, mert többje van nálam,
megkaphatok bármit, amit könnyen elbír vállam.
Ha elhiszem: – Megérdemlem, méltó vagyok rája,
a vágyam beteljesedik, s nem lesz akadálya!
Képes vagyok teremteni bármit a világon,
csak a hitem legyen erős, s vonzza, mire vágyom!
Nem szürkülök be a porba, tudod, az nem élet,
és ha figyelsz, szavaimmal felemellek téged!

Aranyosi Ervin

Nagyné Szanyó Irén

2018 november 4, vasárnap at 6:26

Nagyon szép vers és hasznos a mondanivalója.

válaszolok rá

    Eszter

    2018 november 18, vasárnap at 8:54

    Köszönöm Irénke, hogy elolvastad!

Andrea

2018 november 4, vasárnap at 6:28

Szia Eszter! Nekem nagyon tetszik az írásod, csak így tovább! 😘

válaszolok rá

    Eszter

    2018 november 18, vasárnap at 8:53

    Szia Andrea!
    Köszönöm szépen!

Kocsisnè Papp Mária

2018 november 4, vasárnap at 12:40

Nagyon èrdekes,erõt adò vers.Ha van hited,akaratod,tudod adni a szeretetet önzetlenûl sok mindent elèrsz.

válaszolok rá

    Eszter

    2018 november 18, vasárnap at 8:52

    Köszönöm, hogy elolvastad Marika!

sinop

2018 november 5, hétfő at 6:06

Színesnek lenni, elhatározás és hozzáállás kérdése. Amennyiben nem vagyunk oly szerencsések, hogy csodás és idillikus gyerekkorunk lévén, ez eredendően személyiségünk része legyen, ha csak nem tartozunk azon irigylésre méltó kevesek közé, akik ezzel alapból rendelkeznek és a környezetük sem szűrkített el, keserített meg a küzdelmes évek során, akkor megismétlem, ez igen is elhatározás és hozzáállás kérdése.
Keveseknek adatik meg az a szerencse, hogy azt csinálja, amit szeret és egyensúlyok, harmóniák alakuljanak ki a munkája és a magánélete között.
Szülői, társadalmi elvárásoknak kell már fiatalon megfelelnünk és legtöbbszőr ezek nyomására hozunk meg vagy többnyire helyettünk hoznak meg számunkra életreszóló, sokszor elhamarkodott döntéseket, amin a későbbiekben, tisztelet a kivételnek, már nagyon nehezen tudunk változtatni.
Ha téves, vagy fogalmazzunk keményebben, egyszerűen rossz döntésnek bizonyult valamely szakma iránti elköteleződésünk, csak kevesen merik felvállalni a változtatást, az irányváltást. A többség képes beletörődni a munkahelyi problémáiba, nehézségeibe, ha még oly fájdalmas és kimerítő is nap mint nap megküzdeni a konfliktusokkal. Képesek vagyunk, megkeseredve, elgyötörve végig szenvedni egy egész életet és most nyugodt szívvel ide vehetjük a magánéleti gondjainkat is.
Igen is merjünk változtatni, merjünk színesnek lenni, örülni az életnek, de ez terheket cipelve, gondoktól sújtva nehéz, akár lehetetlen feladatnak is tűnhet. A harmónia és egyensúly megtalálása nehéz feladat és ehhez körültekintően kell eljárnunk. Lépéseinkkel ne bántsunk meg senkit, ne gázoljunk át másokon, szükségünk lesz barátokra, egy “TÁRSRA”, legyünk gondos örzői hosszútávon kapcsolatainknak. Ki tudja kire, mikor lesz szükségünk és neki ránk.
Apró lépésekkel előre haladva merjünk változtatni életünkön. Ha pedig úgy itéljük meg, hogy ez belátható időn belül nem hozza meg a várt eredményt legyünk drasztikussak. Ez egy nehéz és rögös út, de ha valaki kitartóan végig megy rajta, mégha kicsit bukdácsolva is, csodára lelhet. Tartósan elégedett és boldog lehet, nem csak pillanatokra élvezhet ilyen hőn sóvárgott dolgokat.
Ez leírva egyszerűnek tűnhet, de a valóság persze ennél mindig jóval bonyolultabb, mindig vannak “de”-ek és “ha”-ak, amikkel lehetetlennek látszik megküzdeni és ez innentől már csak rajtunk áll, hogy mi az amire hajlandóak vagyunk, meddig vagyunk képesek elmenni, hol vannak a határaink.
Pedig, ha gondjaink vannak, érdemes bele vágni. Szükségünk van a harmóniára, hogy kiteljesedve benne végre merjünk “színesek” lenni.

válaszolok rá

    Eszter

    2018 november 18, vasárnap at 9:01

    Igen, köszönöm, Atti!
    Komoly, megfontolandó, hasznos és értékes gondolatokat írtál. Örülök!

Klettner Ági

2018 november 5, hétfő at 6:23

Nem zavar a szürkeség! Sőt! Imádok csendben figyelni, lesni az embereket, lesni mit-miért tesznek, gondolnak! Hallgatni őket, honnan jöttek, hova mennek. Ha magamat raknám előre, erről lemaradnék, és nem akarnék! Nem szeretnék minden nap fényben állni, az fárasztó lenne, sok energia, semmiért! Szoktam magammal kettesben lenni, beszélgetni, megvitatni, ehhez nem kell fény! Puszi

válaszolok rá

    Eszter

    2018 november 18, vasárnap at 8:48

    Hú, ez nagyon szép, igazad van, megfontolom. Köszönöm, Ági!

Érdekel a véleményed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.