Lassíts most, amíg nem késő!

Lassulni kéne már,
nem hagyni, hogy vigyen az ár,
nem sietni, csendben lenni,
lélekre takarót, puhát tenni,
figyelemmel, hallgatással,
türelemmel, biztatással,
jó szóval, helyén valóval,
sebeket simogatóval.

Lassulni kéne már,
várni a reményt, a közelgőt,
mely elsodor minden sötét felhőt,
mögé látni a láthatónak,
a valóságot gyakran eltorzítónak,
odabújni a Láthatatlanhoz,
elfogadva mit jövőben nekem hoz,
és hálámmal telve körbenézve,
igen nagy volt eddig is kegyelme,
hisz velem volt, hová menni nehéz volt,
szavával mindig melegen átkarolt,
velem jött örömben, szépségben,
mikor hegytetőről a világot nézhettem,
vagy ha egy másik szempár rám csillogott,
érezve, köztünk angyalszárny suhogott.

Lassulni kéne már,
sétálni csendesen, egyedül
vagy a másikkal kettesben,
gyertyaláng mellett beszélgetni sokat,
meghallgatni, vigasztalni másokat,
átadni magam egy belső várakozásnak,
közben örülni az élet édes zajának,
vagy a nem várt kedves szónak,
mit egy idegentől kapok borravalónak.

Lassulni kéne már,
nem hagyni, hogy vigyen az ár,
meghallani az érkezőt,
a reményt beteljesítőt,
Ki ajtóm előtt várja, hogy kinyissam,
érzékszerveim közül
az összeset,
hogy Szent ajándékára lelhessek.
/Ribinszky Zsófia

Tényleg, most őszintén! Hova rohanunk? Többet és jobban megélünk attól, ha sietve haladunk?!? Csak vigyázzunk, nehogy a baj állítson meg, vagy félre. Én inkább közlekedek a kapaszkodósávon, és megélek minden pillanatot, találkozást, érzést, mozzanatot a maga teljességében, minthogy azt vegyem észre, hogy az életem elrobogott a gyorsítósávon, én meg észre sem vettem, hogy mikor történt velem az, hogy eltévedtem. Amikor siettem, vagy cammogtam, akkor kimentem az áldás alól, vagy elmulasztottam azt. Amióta az számít, ami van, az fontos, Aki van, és az öröm határoz meg a félelemmel szemben, azóta nyugodtabban utazom, élvezem az életemet, megkapom az áldást. Igen, velem is előfordult, hogy elszaladt a szekér, vagy néztem csak, hogy mi történt, én hol vagyok, de….
Ez a bizonyos megállító DE megmutatja, hogy érdemes-e?! Vagy NEM! Szeretni, nézni, látni és benne lenni, ez nekem többet ér, mint elrobogni. Abba egy idő után bele lehet bolondulni. Válasszuk mindig a legjobb sebességet, nehogy úgy járjunk, mint ez a barátnőm a képen! Amíg tart a ma, tehát MOST!

 

 

 

 

 

Farkas Anikó

2019 január 2, szerda at 7:00

Először gondolkodtam, hogy az fb-n zajló beszélgetésünk melyik részéhez kapcsolódóan jelezted, hogy épp erről írsz. Most úgy vélem, hogy azért linkelted be épp ezt a bejegyzésedet, és hívtad fel rá a figyelmem, mert a Te újévi fogadalmad a lassítás, a saját ütemedben haladás, a “mindennek megvan a maga ideje” át- és megélése. Jól értem?

válaszolok rá

    Eszter

    2019 január 12, szombat at 9:03

    Igen, ezért küldtem, köszönöm, hogy elolvastad!

Érdekel a véleményed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.