1. szeptember 17. hétfői naplóbejegyzésem:
    Ez az év a kibontakozásomé. A teljességet és a bőséget élem meg. 26 év gyümölcsét, termését, végeredményét adtam a világnak. azaz, a fiú, akit szültem férfivá vált, felnőtté cseperedett, párt talált és elköltözött. Ennek már 6 hete.
    Jó, és egyben nehéz is ez a szakasza az életemnek.
    Jó, mert a gyermekért a felelősség, az anyaság terhe lekerült a vállamról, a lelkem megkönnyebbült: a mű kész, az alkotó pihen. Amit tudtam, beletettem, legjobb képességeim szerint felneveltem őt. Az élet, a most igazolja, hogy helyesen tettem azt, ami rajtam múlt. Tehát ELÉG JÓ ANYA vagyok.
    Nehéz azért, mert ezt az újat most tanulom, s ebben még botladozom. Mikor hívjam fel, mikor keressem, mit mondjak el? Mit tegyek, mi a helyes? Ki mondja, mutatja meg, hogy mi kerül a célkeresztbe, mi legyen életem közepe?
    A csend és a változás, a tett és a megadás, a ragaszkodás és az elengedés, az egyedüllét és a találkozás jelen van mindenhol és mindenkor. Új, izgalmas, bátorító, boldog szakaszába értem életemnek.
    A harmónia, ami körülvesz és belőlem is árad, megvéd a szélsőséges helyzetektől, a kockázatos döntésektől, a hazugságoktól.
    Igen, az igaz úton járok. Minden nap a spontaneitás, a belső vezetettségnek engedve élem meg a tükörképemmel, a szerelmemmel, a barátaimmal, a munkahelyemen, a szabadidőben is a találkozásokat.
    Igen, megváltoztam: a hajam szőke és hosszú, a jelenség, aki vagyok látható, mert kiléptem az árnyékból a fényre. Felvállalom magam, mert megismertem, elfogadom, sőt tetszik. Ha már ilyen sokan szeretnek, én is szeretem magamat. Sőt:
    „Úgy döntöttem boldog leszek, mert az nagyon egészséges.”
    /Voltaire
    (A képek ma, az 50. születésnapomon egy órakor készültek, Attila 25 éves.)