Álmaim és ébredéseim

Álom

„Nem kis dolog, ha az ember az álmaiból szilárd talajon álló valóságot csinál!”

Nora Roberts

Kiskorom óta gyermekorvos akartam lenni. Középiskolásként már arra gondoltam, hogyha ez nem is sikerül, akkor csodálatos családom lesz, ahol optimális, egyetértő, tiszta együttlétben támogatjuk egymást, és mindenki más is mosolyog a környezetünkben. Egyik sem sikerült. A ráeszmélés, hogy az álmaim álmok maradtak, mély pontra vitt, lelkileg összetörtem.

Ébredés

Az ébresztett fel, amikor az alábbi két dolgot felismertem:

  1. Nem tudom megvalósítani a kitűzött célt, mert nem vagyok mindenható.
  2. Egy kapcsolat mindig két ember felelőssége: mivé fejlődik, s közben milyen élményekkel gazdagít.

Rá kellett döbbennem arra, hogy a  meghatározó emberi kapcsolataimból gyakran hiányzott valami, ilyenkor többnyire tehetetlennek éreztem magamat. Felismertem: nem működik, továbbléptem, feldolgoztam a veszteséget. Az elengedéshez szükséges gyászmunka, az élet része, mégis számomra nehéz volt. Többször előfordult velem, hogy a „nem adom fel!” hozzáállással a már halott, nem működő kapcsolatot próbáltam menteni, azt gondolva, hogy ez lehetséges. Ez talán onnan ered, hogy a szüleimet gyermekként veszítettem el, és őket, magamat, húgaimat sem tudtam a fájdalomtól megmenteni. Ezt csak később fogadtam el, ahogy azt is, hogyha valaki, akit nagyon szeretek, másfelé akar menni, elengedjem, hagyjam, búcsút intsek.

Ma már  képes vagyok a továbblépésre, az elengedésre, az egyedüllétre is.

A házasságunkból a páros magány érzésével való telítettség miatt léptem ki. Hiányzott akkor a megértettség, az elfogadás, a közös teremtés, alkotás érzése, az együtt gondolkodás, az egyfelé nézés, haladás. Szépen éltünk jó pár évig egymás mellett, mint a vonatsínek, de érzelmileg és erkölcsileg eltávolodtunk. Ezek nélkül pedig a világ sivár, szürke, élhetetlen.

Az anyaság az, ahol kiteljesedtem, itt megvalósítottam önmagamat, sikeres felnőtté segítettem gyermekünket.

Rokonaim, barátaim közül is sokaknak mutattam utat saját életem, vagy támogató jelenlétem által, és ma már nem sajnálom a megélt, megküzdött nehézségeimet, mert az eredmények, az idő, a révbe jutott emberi sorsok igazolják, hogy jó úton járok.

 

Érdekel a véleményed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.